Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petőfi Sándor - Az Országgyűléshez

2010.12.19
Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, Jót is, de ebbül a hon még nem él meg, Mert nincs rendében eljárásotok, Ti a dolog végébe kaptatok, És így tevétek már régóta mindig; Látják, kik a multat végigtekintik. Ki képzel olyan templomépitőt, Ki a tornyot csinálja meg előbb? És azt a levegőbe tolja, hogy Ott fönn maradjon, míg majd valahogy Alája rakja szépen a falat, S legeslegvégül jőne az alap. Ti vagytok ilyen mesteremberek, Ezért ad a hon nektek kenyeret, Ezért fizet szivének vérivel! Jobbat tesz, aki semmit sem mivel. Időt, erőt eltékozoltok, és ha Sükert mutattok is föl néha-néha, Csak olyan az, mint hogyha engemet A szomjuság bánt, s adnak víz helyett Ételt, s talán még épen olyan ételt, Mitől szomjúságom csak jobban éget. Ha ez siker, ha ez jótétemény: Elmémet a bölcsőben hagytam én. Hiába minden szép és jó beszéd, Ha meg nem fogjátok az elejét, Ha a kezdetnél el nem kezditek... Sajtószabadságot szerezzetek. Sajtószabadságot, csak ezt ide! Ez oly nagy, oly mindenható ige A nemzetben, mint az isten "legyen"-je, Amellyel egy mindenséget teremte. Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek Eláradó bőségben termenek, S bár az utósó szolga és a pór Zsebébül aranyat marokkal szór: Azon nemzetnek még sincs semmije, Azon nemzetnek koldus a neve. S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép, Nyomorg, tengődik mindenfélekép: Azon nemzet gazdag végtelenűl, Mert a jövendőt bírja örökűl. Haladni vágyunk; de haladhatunk? Én istenem, milyen golyhók vagyunk! Lábunk szabad, de a szemünk bekötve, Hová megyünk?... meglássátok, gödörbe. Szemünk bekötve, fogva szellemünk, Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk, A szellem rab, s a ronda légbe fúl, Mely dögvészes már önnön átkitúl. A szellem rab; mint a hitvány kutyát, A ház végére láncba szoriták, S láncát harapva tördeli fogát, Amellyel védni tudná a hazát... A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak Megvetésére a kerek világnak! Pest, 1848. február
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.