Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petőfi Sándor - A Márciusi Ifjak

2010.12.19
Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Milljom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem "lelkesűlés", A szó "szabadság" vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hirünknek Vége lett nagy hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttenek, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely, míg a harc folyt, El volt bujva vagy aludt, Igy zugott a diadalnál: Mi viseltünk háborut! Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki... nem küzdénk mi Sem dicsőség-, sem dijért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s tinektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon: Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon! Pest, 1848. június
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.