Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petőfi Sándor - A Téli Esték

2010.12.19
Hova lett a tarka szivárvány az égről? Hova lett a tarka virág a mezőkről? Hol van a patakzaj, hol van a madárdal, S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak? Odavan mind! csak az emlékezet által Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak. Egyebet nem látni hónál és fellegnél; Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, Vállain fejér, de foltos takaró van, Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még, Sok helyen kilátszik mezítelen teste, Ugy áll a hidegben s didereg... az inség Vastagon van bágyadt alakjára festve. Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? Mostan ott benn szép az élet a szobában. Áldja istenét, kit istene megáldott, Adván néki meleg hajlékot s családot. Milyen boldogság most a jó meleg szoba, S meleg szobában a barátságos család! Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, Ha van honnan rakni a kandallóra fát, S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe. Legkivált az esték ilyenkor mi szépek! El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek. A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál Bizalmas beszédben szomszéddal s komával, Szájokban a pipa, előttök palack áll Megtelve a pince legrégibb borával; A palack fenekét nem lelik, akárhogy Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy. Kinálgatja őket a jó háziasszony, Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon, Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell, A kötelességét ő jól megtanulta, Nem bánik könnyen a ház becsületével, Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: "Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!" Azok megköszönik, s egyet hörpentenek, S ha kiég pipájok, újra rátöltenek, És mint a pipafüst csavarog a légben, Akkép csavarognak szanaszét elméik, És ami már régen elmult, nagyon régen, Összeszedegetik, sorra elregélik. Akitől nincs messze az élet határa, Nem előre szeret nézni, hanem hátra. A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka, Fiatal pár, nem is a mult időt hányja. Mit is törődnének a multtal? az élet Előttök vagyon még, nem a hátok megett; Lelkök a jövendő látkörébe tévedt, Merengve nézik a rózsafelhős eget. Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak, Tudja a jóisten mégis jól mulatnak. Amott hátul pedig a kemence körűl Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl, Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol... Űzi pillangóit a boldog jelennek, Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. - Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen: Itt van egy szobában mult, jövő és jelen! Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a Szolgáló s dalolgat, behallik nótája. Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron, Lovait itatj' a kocsis éjszakára. Húzzák a cigányok valami víg toron, Távolról hangzik a bőgő mormogása. S e különféle zaj ott benn a szobába' Összefoly egy csendes lágy harmóniába. Esik a hó, mégis fekete az útca, Nagy vastag sötétség egészen behúzta. Járó-kelő ember nem is igen akad, Egy-egy látogató megy csak hazafelé, Lámpája megvillan az ablakok alatt, S fényét a sötétség hirtelen elnyelé, Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? Pest, 1848. január
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.